2016. december 08-án a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén-Térségi Egyesülete a Mozgáskorlátozottak Világnapja Alkalmából a Tiszakarádi Faluházban ünnepi rendezvényt és tájékoztató fórumot tartott. A megjelenteket, sorstársait Batta Sándor Tiszakarád alpolgármestere köszöntötte Tiszakarád Község Önkormányzata és a maga nevében.

2016. december 11-én ünnepi Istentisztelet volt a Tiszakarádi Református Egyház imatermében. Igét hirdetett Dévay Máté református tiszteletes úr. A jelenlévőket, a meghívott és megjelent vendégeket köszöntötte Tompa László az egyház főgondnoka.

2016. december 04-én a községi adventi koszorún meggyújtottuk a második gyertyát Tiszakarádon is!
Sokan elfogadták meghívásunkat, sokan ünnepeltünk együtt újra.
Az ünneplőbe öltözött közönséget, Pálóczi Mária a napközi otthonos óvoda vezetője köszöntötte. Köszöntőjében beszélt az adventról, az adventet jelképező koszorúról és gyertyákról.

Az elmúlt vasárnap 2016. november 27-én Tiszakarádon is fellobbant az első adventi gyertyaláng a községi adventi koszorún.

Ez már községünkben is hagyomány.

Hagyományt teremtettünk, hisz a szeretet, a fény lángja, sok tiszakarád-i lakost és vendéget hozott el a Tiszakarádi Faluházba, meghívónk sok emberhez elért, sokakat megszólított.

Együtt ünnepeltünk!